átváltás akadálymentes nézetre
1. kép

Endrész Gyöngyi tanárnő Rátz Tanár Úr Életműdíjban részesült!

 

Gratulálunk!

 Endrész Gyöngyi 1985 óta tanít kémiát a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban. Munkaközösség-vezetőként a kémiatagozat legmeghatározóbb tanáregyénisége.

   Meghatározó szerepe van abban, hogy iskolájában magas színvonalú kémia tehetséggondozó műhely működik. Egyike az ország versenyeztetésben legeredményesebb kémiatanárainak, nagyszámú hazai szaktárgyi versenyen elért eredményei mellett négy olimpikon tanítványa összesen öt érmet szerzett eddig a Nemzetközi Kémiai Diákolimpiákon.

   Tesztgyűjtemények, érettségi feladatgyűjtemények társszerzője, valamint két kémiatankönyv lektora. Szakértőként dolgozik több országos testületben és bizottságban a kémia tantárggyal kapcsolatos fejlesztő munkák során. A kétszintű érettségi bevezetését megelőzően részt vett az Országos Közoktatási Intézet e témájú kutatási projektjében. Gyakran vállal bemutató órákat, előadásokat a továbbképzéseken. Együttműködik a Miskolci Egyetemmel, ahol bemutatókon, kísérleteken, méréseken és előadásokon vehetnek részt a diákok.

   Önzetlenül, hihetetlen odaadással és lelkesedéssel végzi iskolateremtő, tehetséggondozó munkáját. Valódi tanár egyéniség, osztályfőnökként is nagyszerű nevelőmunkát végez. A város és a régió tehetséges diákjainak egész sora tanulta meg tőle a kémia szépségét, a feladatok megoldásának trükkjeit, a kísérletek és mérések elvégzésének következetes és pontos módszereit. Neve mára az egész országban egyet jelent a magas színvonalú kémiaoktatással, tehetséggondozással. Tevékenysége nem korlátozódik saját iskolája diákjaira. Emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamaira több tíz kilométerről is eljárnak, tanítványai országos összehasonlításban is kiemelkedően teljesítenek.

   A fentiek alapján Endrész Gyöngyi az eddig elnyert számos díj és kitüntetés után, kitartó, színvonalas és kiemelkedően eredményes munkájával érdemelte ki a Rátz Tanár Úr Életműdíjat.

http://www.ratztanarurdij.hu/

2014.12.02.

Aktuális eredmények

  • digitális kultúra - Kódkupa - IIOT Válogatóverseny

    országos 1. helyen áll

    Koós Andor (11.B), Molnár István Ádám (11.B), Nagy Martin (11.B), Szörényi Zalán András (9.B)

    Felkészítő: Csató Endre

     
  • Bolyai Matematika Csapatverseny 8.

    országos 77. helyen végzett

    Elekes Emma (8.B), Fazekas Dávid (8.B), Kecskés Katalin (8.B)

    Felkészítők: Tóth Tibor, dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

     
  • Bolyai Matematika Csapatverseny 8.

    országos 77. helyen végzett

    Mixtay Mira (8.B)

    Felkészítők: Grallert Krisztina, dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

     
  • Testnevelés - Mezei IV.kcs

    városi 3. helyen végzett

    Ari Nóra (9.D), Jászkai Amira (9.D), Rasztóczky Nelli (8.A), Varga-Sebők Emma Dóra (7.B), Zachár Janka Sára (8.A), Zilay Janka (7.A)

    Felkészítő: Péter Ágnes

     
  • Testnevelés - Floorball VI. kcs lány

    megyei 4. helyen végzett

    Divinyi Gréta Ágnes (12.B), Kishonthy Flóra (11.E), Merkel Emma (12.B), Réz Petra (12.B), Szakács Réka (12.B), Udvari Dóra (11.D)

    Felkészítő: Péter Ágnes

     
  • Testnevelés - Floorball VI. kcs fiú

    megyei 1. helyen végzett

    Balogh Marcell Erik (11.B), Nagy Máté (12.A), Pitti Péter Csongor (11.B), Tóth Péter (12.A), Veres Botond (9.E)

    Felkészítő: Letek László

     
  • Testnevelés - Floorball V. kcs lány

    megyei 6. helyen végzett

    Horváth Réka (9.C), Kocsis Tamara (9.NY-AJ), Kövér Tamara (9.NY-AJ), Léka Emese (7.A), Szalay Katalin Lívia (9.NY-AJ), Sárvári Vanda (9.C)

    Felkészítő: Péter Ágnes

     
  • Testnevelés - Floorball V. kcs fiú

    megyei 5. helyen végzett

    Csáti Tamás Roland (9.A), Gulyás Péter (8.B), Kazinczy-Nagy Bálint (8.A), Lippai Attila (9.A), Nagy Zalán (8.A), Veres Botond (9.E)

    Felkészítő: Letek László

     
  • Dr Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 5. helyen végzett

    Varga Vanda (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     
  • Dr Gárdus János városi angol nyelvi verseny 7-8. évfolyam

    városi 3. helyen végzett

    Kostyál Gréta Lelle (8.B)

    Felkészítők: Cseke-Tímár Enikő, Szalontainé Batta Barbara

     

Gratulálunk!