átváltás akadálymentes nézetre
1. kép

Informatika

XV. Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny 2023 - döntő - eredmény

XV. Dusza Árpád programozói emlékverseny 2023 - döntő - eredmény

2023. március 11. szombat
 
Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny idén is megrendezésre kerül. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában méri össze tudását.
"A döntőbe jutó csapatok a regionális fordulóban beadott munkájukat a döntő előtt kijavíthatják, átdolgozhatják. Ezt kell bemutatniuk az országos döntőn egy 15 perces prezentáció keretében a zsűrinek és a többi versenyzőnek a versenybizottság által előre megadott szempontrendszer alapján. A döntőn programozási feladatot már nem kell megoldaniuk a csapatoknak. A bemutatón a jelenlévő vendégek, pl. a felkészítő tanárok is részt vehetnek. Elvárjuk az elkészült pályamunkák színvonalas bemutatását mind felhasználói, mind szoftverfejlesztői szempontból." 
A verseny meghirdetője: Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (www.isze.hu)
 
Jó hangulatban, sikeresen mutatta be a 10 csapat munkájukat, amely a regionális fordulóban elkezdett éttermi asztalfoglalás továbbfejlesztése és termékké alakítása volt. 

A zsűri értékelése mellett különdíjként többek között a Dusza-család felajánlását vehették át a legjobban teljesítők.

Iskolánk nevében köszönjük az ISZE szervezését, támogatását, a résztvevőknek a munkájukat és reméljük, találkozunk jövőre is!

A végeredmény

Gratulálunk!

További információk és a feladat:
https://isze.hu/dusza-arpad-orszagos-programozoi-emlekverseny/

A Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyről

Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny idén is megrendezésre kerül. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában méri össze tudását.
2022-től "a döntőbe jutó csapatok a regionális fordulóban beadott munkájukat a döntő előtt kijavíthatják, átdolgozhatják. Ezt kell bemutatniuk az országos döntőn egy 15 perces prezentáció keretében a zsűrinek és a többi versenyzőnek a versenybizottság által előre megadott szempontrendszer alapján. A döntőn programozási feladatot már nem kell megoldaniuk a csapatoknak. A bemutatón a jelenlévő vendégek, pl. a felkészítő tanárok is részt vehetnek. Elvárjuk az elkészült pályamunkák színvonalas bemutatását mind felhasználói, mind szoftverfejlesztői szempontból."

Dusza verseny - ISZE

A Dusza-műhelyről

A Dusza Árpád Országos Programozó Emlékverseny egy igen színvonalas, népszerű programozói csapatverseny. 2008. óta szervezzük meg, azóta kibővítettük a web-programozás és mobilprogramozás kategóriákkal.
A verseny tapasztalatai alapján felmerült, hogy jó lenne több segítséget adni a versenyzőknek a csapatmunkára történő felkészülésben, és a projektek hatékony megvalósításában.
A Dusza Árpád verseny korábbi eredményes versenyzői, akik már fiatal informatikusok vállalkoztak arra, hogy mentorként segítenék ebben a legelkötelezettebb középiskolásokat.
Ennek alapján 2019 szeptemberétől a programozói versenyhez kapcsolódóan meghirdettük a Dusza-műhely programot. A műhely programra a versenyen részvételtől függetlenül is lehetett jelentkezni.
A műhelyben legalább 3 fős (max. 5 fős) csapatok vehettek részt. Minden csapat a saját maga által választott projektet valósíthatta meg a mentorok szakmai támogatásával.
A műhelyben dolgozó csapatoknak van egy főmentoruk, akivel a projekt indulásakor felvették a kapcsolatot, egyeztették az együttműködés módját. Ez a főmentor a mentorprogramhoz kapcsolódóan az elsődleges kapcsolattartó. A választott témakör kapcsán szakmai műhelymunkára volt lehetőség. A kidolgozás ideje alatt 3 workshopot terveztünk, amelyeken a csapatok bemutatták a munkáikat egymásnak, illetve egyeztettek a mentorokkal.
A végleges munkák bemutatása szakmai és nem szakmai közönség előtt, a Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyről döntőjének idején és helyszínén kerül sor.

Az ISZE-ről

Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete elsődleges céljai
Az informatika számítástechnika oktatása. Az informatika-számítástechnika oktatás szakmai fejlesztése, ehhez kapcsolódó tudományos tevékenység és kutatás. Az informatikai kultúra terjesztése. A szakma és az oktatók érdekvédelme. Az oktatási intézmények közötti tájékoztatás elősegítése. Az oktatás és gazdasági szféra közötti tájékoztatás elősegítése. A szakterületen dolgozó szakemberek tájékoztatása és tapasztalatainak cseréje. Bonis Bona Díjas Kiváló Tehetséggondozó Szervezet.
www.isze.hu

A Földes Ferenc Gimnáziumról

Tehetséggondozós középiskolánk diákjai minden évben sikeresen szerepelnek az országos és nemzetközi tanulmányi versenyeken.
ffg.hu

Informatikai eredmények a 2020/21-es tanévben

A 2020/21-es tanév (is) szép eredményeket hozott a Földes Ferenc Gimnázium számára informatikából. A pandémia ellenére az országos versenyeken diákjaink szépen szerepeltek.

Bővebben...

XIV. Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny 2022 - döntő - eredmény

XIII. Dusza Árpád programozói emlékverseny 2022 - döntő - eredmény

2022. február 19. szombat (Online)
 
Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny idén is megrendezésre kerül. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában méri össze tudását.
"A döntőbe jutó csapatok a regionális fordulóban beadott munkájukat a döntő előtt kijavíthatják, átdolgozhatják. Ezt kell bemutatniuk az országos döntőn egy 15 perces prezentáció keretében a zsűrinek és a többi versenyzőnek a versenybizottság által előre megadott szempontrendszer alapján. A döntőn programozási feladatot már nem kell megoldaniuk a csapatoknak. A bemutatón a jelenlévő vendégek, pl. a felkészítő tanárok is részt vehetnek. Elvárjuk az elkészült pályamunkák színvonalas bemutatását mind felhasználói, mind szoftverfejlesztői szempontból." 
A verseny meghirdetője: Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (www.isze.hu)
 
Jó hangulatban, sikeresen mutatta be a 10 csapat munkájukat, amely a regionális fordulóban elkezdett Pop-It játék továbbfejlesztése és termékké alakítása volt. 

A zsűri értékelése mellett különdíjként többek között a Dusza-család felajánlását vehették át a legjobban teljesítők.

Iskolánk nevében köszönjük az ISZE szervezését, támogatását, a résztvevőknek a munkájukat és reméljük, találkozunk jövőre is!

A végeredmény

Gratulálunk!

További információk és a feladat:
https://isze.hu/dusza-arpad-orszagos-programozoi-emlekverseny/

A Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyről

Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny idén is megrendezésre kerül. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában méri össze tudását.
2022-től "a döntőbe jutó csapatok a regionális fordulóban beadott munkájukat a döntő előtt kijavíthatják, átdolgozhatják. Ezt kell bemutatniuk az országos döntőn egy 15 perces prezentáció keretében a zsűrinek és a többi versenyzőnek a versenybizottság által előre megadott szempontrendszer alapján. A döntőn programozási feladatot már nem kell megoldaniuk a csapatoknak. A bemutatón a jelenlévő vendégek, pl. a felkészítő tanárok is részt vehetnek. Elvárjuk az elkészült pályamunkák színvonalas bemutatását mind felhasználói, mind szoftverfejlesztői szempontból."

http://www.isze.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=75&Itemid=86

A Dusza-műhelyről

A Dusza Árpád Országos Programozó Emlékverseny egy igen színvonalas, népszerű programozói csapatverseny. 2008. óta szervezzük meg, azóta kibővítettük a web-programozás és mobilprogramozás kategóriákkal.
A verseny tapasztalatai alapján felmerült, hogy jó lenne több segítséget adni a versenyzőknek a csapatmunkára történő felkészülésben, és a projektek hatékony megvalósításában.
A Dusza Árpád verseny korábbi eredményes versenyzői, akik már fiatal informatikusok vállalkoztak arra, hogy mentorként segítenék ebben a legelkötelezettebb középiskolásokat.
Ennek alapján 2019 szeptemberétől a programozói versenyhez kapcsolódóan meghirdettük a Dusza-műhely programot. A műhely programra a versenyen részvételtől függetlenül is lehetett jelentkezni.
A műhelyben legalább 3 fős (max. 5 fős) csapatok vehettek részt. Minden csapat a saját maga által választott projektet valósíthatta meg a mentorok szakmai támogatásával.
A műhelyben dolgozó csapatoknak van egy főmentoruk, akivel a projekt indulásakor felvették a kapcsolatot, egyeztették az együttműködés módját. Ez a főmentor a mentorprogramhoz kapcsolódóan az elsődleges kapcsolattartó. A választott témakör kapcsán szakmai műhelymunkára volt lehetőség. A kidolgozás ideje alatt 3 workshopot terveztünk, amelyeken a csapatok bemutatták a munkáikat egymásnak, illetve egyeztettek a mentorokkal.
A végleges munkák bemutatása szakmai és nem szakmai közönség előtt, a Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyről döntőjének idején és helyszínén kerül sor.

Az ISZE-ről

Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete elsődleges céljai
Az informatika számítástechnika oktatása. Az informatika-számítástechnika oktatás szakmai fejlesztése, ehhez kapcsolódó tudományos tevékenység és kutatás. Az informatikai kultúra terjesztése. A szakma és az oktatók érdekvédelme. Az oktatási intézmények közötti tájékoztatás elősegítése. Az oktatás és gazdasági szféra közötti tájékoztatás elősegítése. A szakterületen dolgozó szakemberek tájékoztatása és tapasztalatainak cseréje. Bonis Bona Díjas Kiváló Tehetséggondozó Szervezet.
www.isze.hu

A Földes Ferenc Gimnáziumról

Tehetséggondozós középiskolánk diákjai minden évben sikeresen szerepelnek az országos és nemzetközi tanulmányi versenyeken.
www.ffg.hu

XII. Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny 2020 - döntő - eredmény

V. Dusza Árpád programozói emlékverseny 2015 - döntő - eredmény

2020. február 22. szombat

"Egy komplex feladatot kell megoldani a versenyző csapat által választott feladatmegosztással. Az elkészített programhoz rövid, összefoglaló fejlesztői dokumentációt kell készíteni a verseny kezdetén megadott sablon alapján. Az elkészült munkákat a csapatok a döntő második részében 10-15 percben bemutatják. A programok bemutatását a döntő előtt ismertetett szempontok szerint értékeljük."
 
A verseny meghirdetője: Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (www.isze.hu)
 
Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny ötödik éve kerül megrendezésre. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában mérte össze tudását.

Jó hangulatban, sikeresen vette a 10 csapat a délelőtti 4 órás megmérettetést, ahol a magyarországi amerikai foci liga adatainak elemzését kellett elkészíteni. Ebéd után az elkészült "termékek" személyes bemutatása következett.

A zsűri komplex értékelése mellett különdíjként többek között a Dusza-család felajánlását vehették át a legjobban teljesítők.

Iskolánk nevében köszönjük az ISZE szervezését, támogatását, a résztvevőknek a munkájukat és reméljük, találkozunk jövőre is!

Ebben az évben először támogatta a verseny szellemiségét a szintén Dusza Árpádról elnevezett Mentorműhely, amelyet a korábbi versenyek részvevői, ma már vállalatoknál dolgozó programozók segítettek. A középiskolás csapatok az egy éves fejlesztések eredményeit bemutatón ismertették a kísérőtanárokkal, zsűrivel, és a versenyzőkkel. Moderálta: Marhefka István az 1997-es Fokvárosi IOI (nemzetközi informatikai diákolimpia) ezüstérmes versenyzője, a Mentorműhely vezetője

A végeredmény

Gratulálunk!

További információk és a feladat:
https://isze.hu/dusza-arpad-orszagos-programozoi-emlekverseny/

Bővebben...

XII. Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny

Döntő - 2020. február 22. Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc

Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny idén is megrendezésre kerül. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában méri össze tudását.

"Egy komplex feladatot kell megoldani a versenyző csapat által választott feladatmegosztással. Az elkészített programhoz rövid, összefoglaló fejlesztői dokumentációt kell készíteni a verseny kezdetén megadott sablon alapján. Az elkészült munkákat a csapatok a döntő második részében 10-15 percben bemutatják. A programok bemutatását a döntő előtt ismertetett szempontok szerint értékeljük."

A verseny ideje alatt szeretettel várunk minden érdeklődöt a következő előadásokra:

09.00     Dusza-Mentorműhely munkáinak bemutatója
Kaposvári, Dunakeszi, Szombathelyi, Budapesti csapatok és mentoraik
Moderálja: Marhefka István az 1997-es Fokvárosi IOI ezüstérmes versenyzője a Mentorműhely vezetője

11.00     Szakmai beszélgetés

A verseny meghirdetője: Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (www.isze.hu)

A Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyről

Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny idén is megrendezésre kerül. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában méri össze tudását.
"Egy komplex feladatot kell megoldani a versenyző csapat által választott feladatmegosztással. Az elkészített programhoz rövid, összefoglaló fejlesztői dokumentációt kell készíteni a verseny kezdetén megadott sablon alapján. Az elkészült munkákat a csapatok a döntő második részében 10-15 percben bemutatják. A programok bemutatását a döntő előtt ismertetett szempontok szerint értékelik."
http://www.isze.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=75&Itemid=86 

A Dusza-műhelyről

A Dusza Árpád Országos Programozó Emlékverseny egy igen színvonalas, népszerű programozói csapatverseny. 2008. óta szervezzük meg, azóta kibővítettük a web-programozás és mobilprogramozás kategóriákkal.
A verseny tapasztalatai alapján felmerült, hogy jó lenne több segítséget adni a versenyzőknek a csapatmunkára történő felkészülésben, és a projektek hatékony megvalósításában.
A Dusza Árpád verseny korábbi eredményes versenyzői, akik már fiatal informatikusok vállalkoztak arra, hogy mentorként segítenék ebben a legelkötelezettebb középiskolásokat.
Ennek alapján 2019 szeptemberétől a programozói versenyhez kapcsolódóan meghirdettük a Dusza-műhely programot. A műhely programra a versenyen részvételtől függetlenül is lehetett jelentkezni.
A műhelyben legalább 3 fős (max. 5 fős) csapatok vehettek részt. Minden csapat a saját maga által választott projektet valósíthatta meg a mentorok szakmai támogatásával.
A műhelyben dolgozó csapatoknak van egy főmentoruk, akivel a projekt indulásakor felvették a kapcsolatot, egyeztették az együttműködés módját. Ez a főmentor a mentorprogramhoz kapcsolódóan az elsődleges kapcsolattartó. A választott témakör kapcsán szakmai műhelymunkára volt lehetőség. A kidolgozás ideje alatt 3 workshopot terveztünk, amelyeken a csapatok bemutatták a munkáikat egymásnak, illetve egyeztettek a mentorokkal.
A végleges munkák bemutatása szakmai és nem szakmai közönség előtt, a Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyről döntőjének idején és helyszínén kerül sor.

Az ISZE-ről

Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete elsődleges céljai
Az informatika számítástechnika oktatása. Az informatika-számítástechnika oktatás szakmai fejlesztése, ehhez kapcsolódó tudományos tevékenység és kutatás. Az informatikai kultúra terjesztése. A szakma és az oktatók érdekvédelme. Az oktatási intézmények közötti tájékoztatás elősegítése. Az oktatás és gazdasági szféra közötti tájékoztatás elősegítése. A szakterületen dolgozó szakemberek tájékoztatása és tapasztalatainak cseréje. Bonis Bona Díjas Kiváló Tehetséggondozó Szervezet.
www.isze.hu  

A Földes Ferenc Gimnáziumról

Tehetséggondozós középiskolánk diákjai minden évben sikeresen szerepelnek az országos és nemzetközi tanulmányi versenyeken.
www.ffg.hu 

XI. Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny 2019 - döntő - eredmény

V. Dusza Árpád programozói emlékverseny 2015 - döntő - eredmény

2019. február 23. szombat

"Egy komplex feladatot kell megoldani a versenyző csapat által választott feladatmegosztással. Az elkészített programhoz rövid, összefoglaló fejlesztői dokumentációt kell készíteni a verseny kezdetén megadott sablon alapján. Az elkészült munkákat a csapatok a döntő második részében 10-15 percben bemutatják. A programok bemutatását a döntő előtt ismertetett szempontok szerint értékeljük."
 
A verseny meghirdetője: Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (www.isze.hu)
 
Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny ötödik éve kerül megrendezésre. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában mérte össze tudását.

Jó hangulatban, sikeresen vette a 10 csapat a délelőtti 4 órás megmérettetést, ahol egy labiritnus játékot kellett elkészíteni. Ebéd után az elkészült "termékek" személyes bemutatása következett.

A zsűri komplex értékelése mellett különdíjként többek között a Dusza-család felajánlását vehették át a legjobban teljesítők.

Iskolánk nevében köszönjük az ISZE szervezését, támogatását, a résztvevőknek a munkájukat és reméljük, találkozunk jövőre is!

A végeredmény

Gratulálunk!

További információk és a feladat:
https://isze.hu/dusza-arpad-orszagos-programozoi-emlekverseny/

Elhangzott előadások

  • Fülöp Márta Marianna, az ISZE elnöke, tehetségszakértő: Középiskolások szocio-emocionális fejlesztése a sikeresebb továbbtanulásért
  • Marhefka István, agile coach, software architect,T-shaped Software Kft., Dusza Árpád tanítványa: Modern szoftverfejlesztés az iskolákban
  • Englert Ervin, középiskolai informatikatanár: A Git használata a műhelymunkában és versenyen
  • Szakmai fórum (ISZE Tehetségsegítő Tanács beszámoló)

A versenyre meghívottak névsora

ACER CloudProfessor

Iskolánk az AcerShop.hu jóvoltából két CloudProfessor és GIGO csomaggal lett gazdagabb, amit informatika programozó szakkörön nyúztunk.

Földes informatikai sikerek a 2017/18-ös tanévben

A 2017/18-as tanév (is) szép eredményeket hozott a Földes Ferenc Gimnázium számára informatikából. A regionális és országos versenyeken diákjaink szépen szerepeltek. Ismételten kijutott a nemzetközi diákolimpiára Gáspár Attila (12.h), és bejutott a junior diákolimpiára Révész Máté (8.b).

Bővebben...

X. jubileumi Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny 2018 - döntő - eredmény

V. Dusza Árpád programozói emlékverseny 2015 - döntő - eredmény

2018. február 17. szombat

"Egy komplex feladatot kell megoldani a versenyző csapat által választott feladatmegosztással. Az elkészített programhoz rövid, összefoglaló fejlesztői dokumentációt kell készíteni a verseny kezdetén megadott sablon alapján. Az elkészült munkákat a csapatok a döntő második részében 10-15 percben bemutatják. A programok bemutatását a döntő előtt ismertetett szempontok szerint értékeljük."
 
A verseny meghirdetője: Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (www.isze.hu)
 
Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny ötödik éve kerül megrendezésre. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában mérte össze tudását.

Jó hangulatban, sikeresen vette a 10 csapat a délelőtti 4 órás megmérettetést, ahol egy Backup alkalmazást kellett elkészíteni. Ebéd után az elkészült "termékek" személyes bemutatása következett. 

A zsűri komplex értékelése mellett különdíjként többek között a Dusza-család felajánlását vehették át a legjobban teljesítők. A verseny 10 éves jubileuma alkalmából a támogatók, segítők, szervezők, meghívottak vehettek át emléket.

Iskolánk nevében köszönjük az ISZE szervezését, támogatását, a résztvevőknek a munkájukat és reméljük, találkozunk jövőre is!

A végeredmény

Gratulálunk!

További információk és a feladat:
https://isze.hu/dusza-arpad-orszagos-programozoi-emlekverseny/

Elhangzott előadások

  • Fülöp Márta Marianna, az ISZE elnöke, tehetségszakértő: Tehetséggondozás az ISZE Tehetségsegítő Tanácsban
  • Dr. Zsakó László, az ELTE Informatika Kar, Média- és Oktatásinformatikai Tanszék tanszékvezető egyetemi docense: Lehetőségek informatikus hallgatóknak
  • Bemutatkoztak a verseny támogatói
  • A verseny 10. évfordulójára készült évkönyv bemutatása.
  • A volt döntősök előadásai

A versenyre meghívottak névsora

Informatikai események

Alkategóriák

Aktuális eredmények

  • irodalom - "Miért itt?- 101 szóban iskolámról" -pályamunka

    városi 3. helyen végzett

    Varga Boglárka (11.B)

    Felkészítő: Túróczyné Bényei Szilvia

  • irodalom - "Miért itt?- 101 szóban iskolámról" -pályamunka

    városi 3. helyen végzett

    Rékó Balázs (10. A)

    Felkészítő: Pólik Magdolna

  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizika Verseny

    országos 36. helyen végzett

    Malinkó Dioméd (9.B)

    Felkészítők: Biró István, Pál Mihály Imre

  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizika Verseny

    országos 4. helyen végzett

    Molnár István Ádám (10.B)

    Felkészítő: Kovács Benedek

  • Medve Szabadtéri Matematikaverseny, Nagymedve

    regionális 8. helyen végzett

    Gaál Gergely (8.B), Szörényi Zalán András (8.B), Gaál Gergely (8.B), Szörényi Zalán András (8.B)

    Felkészítők: Gulyás Tibor, Grallert Krisztina

  • Medve Szabadtéri Matematikaverseny, Jegesmedve

    regionális 9. helyen végzett

    Elekes Sándor (8.B)

    Biró Kata (10.B), Mészáros Lilla (10.B), Peiker Flóra (10.B)

    Felkészítők: Grallert Krisztina, Tóth Tibor

    Hajdu István Károly (10.B), Hegedűs Olivér (10.B), Polgár Dominik Noel (10.B), Hajdu István Károly (10.B), Hegedűs Olivér (10.B), Polgár Dominik Noel (10.B)