átváltás akadálymentes nézetre
1. kép

Informatika

Kódkupa (IIOT válogatóverseny) 2024 - döntő - eredmény

A legjobbak az International Informatics Olympiad in Teams (IIOT) versenyen, azaz a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián vehetnek részt.

kodkupaAz IIOT célja a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiához (IOI) hasonló verseny szervezése, ahol a feladatokat csapatban kell megoldani. A 4 fős csapatokat egy iskolába járó diákok alkotják.

Iskolánkat a !42 elnevezésű csapat képviselte, név szerint Molnár István Ádám, Nagy Martin, Koós Andor, Szörényi Zalán András.

A három online fordulós selejtezők végén, az 52 csapatból álló mezőnyben a 2. helyen jutottak be a 10+1 csapatos döntőbe.

Következett a döntő, amely a budapesti Fazekas Fazekas Mihály Gimnáziumban 2024. március 10. vasárnap került megrendezésre, ahol a csapatoknak 8 feladatot kellett megoldania 2 számítógépen 3 óra alatt.

Ez annyira jól sikerült, hogy a végeredményben 697/800 ponttal első helyen végeztek!

Ezzel kiérdelemték, hogy a 2024. május 10-13. között Damaszkuszban (Szíria) megrendezendő nemzetközi versenyen részt vegyenek, a helyszínen vagy online.

A végeredmény

Gratulálunk!

További információ, eredmények, feladatok:
Kódkupa - IIOT válogatóverseny (kodkupa.hu) 

Az IIOT-ról: Home (iio.team)

XVI. Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny 2024 - döntő - eredmény

XVI. Dusza Árpád programozói emlékverseny 2024 - döntő - eredmény

Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny idén is megrendezésre kerül. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában méri össze tudását.
"A döntőbe jutó csapatok a regionális fordulóban beadott munkájukat a döntő előtt kijavíthatják, átdolgozhatják. Ezt kell bemutatniuk az országos döntőn egy 10-15 perces prezentáció keretében a zsűrinek és a többi versenyzőnek a versenybizottság által előre megadott szempontrendszer alapján. A döntőn programozási feladatot már nem kell megoldaniuk a csapatoknak. A bemutatón a jelenlévő vendégek, pl. a felkészítő tanárok is részt vehetnek. Elvárjuk az elkészült pályamunkák színvonalas bemutatását mind felhasználói, mind szoftverfejlesztői szempontból." 
A verseny meghirdetője: Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (www.isze.hu)
 
Jó hangulatban, sikeresen mutatta be a 9 csapat munkájukat, amely a regionális fordulóban elkezdett baráti fogadás továbbfejlesztése és termékké alakítása volt. 

A zsűri értékelése mellett különdíjként többek között a Dusza-család felajánlását és a Földes Ferenc Gimnázium alapítványának különdíját vehették át a legjobban teljesítők.

Iskolánk nevében köszönjük az ISZE szervezését, támogatását, a résztvevőknek a munkájukat és reméljük, találkozunk jövőre is!

A végeredmény

Gratulálunk!

További információk és a feladat:
https://isze.hu/dusza-arpad-orszagos-programozoi-emlekverseny/

A Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyről

Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny idén is megrendezésre kerül. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában méri össze tudását.
2022-től "a döntőbe jutó csapatok a regionális fordulóban beadott munkájukat a döntő előtt kijavíthatják, átdolgozhatják. Ezt kell bemutatniuk az országos döntőn egy 15 perces prezentáció keretében a zsűrinek és a többi versenyzőnek a versenybizottság által előre megadott szempontrendszer alapján. A döntőn programozási feladatot már nem kell megoldaniuk a csapatoknak. A bemutatón a jelenlévő vendégek, pl. a felkészítő tanárok is részt vehetnek. Elvárjuk az elkészült pályamunkák színvonalas bemutatását mind felhasználói, mind szoftverfejlesztői szempontból."

Dusza verseny - ISZE

A Dusza-műhelyről

A Dusza Árpád Országos Programozó Emlékverseny egy igen színvonalas, népszerű programozói csapatverseny. 2008. óta szervezzük meg, azóta kibővítettük a web-programozás és mobilprogramozás kategóriákkal.
A verseny tapasztalatai alapján felmerült, hogy jó lenne több segítséget adni a versenyzőknek a csapatmunkára történő felkészülésben, és a projektek hatékony megvalósításában.
A Dusza Árpád verseny korábbi eredményes versenyzői, akik már fiatal informatikusok vállalkoztak arra, hogy mentorként segítenék ebben a legelkötelezettebb középiskolásokat.
Ennek alapján 2019 szeptemberétől a programozói versenyhez kapcsolódóan meghirdettük a Dusza-műhely programot. A műhely programra a versenyen részvételtől függetlenül is lehetett jelentkezni.
A műhelyben legalább 3 fős (max. 5 fős) csapatok vehettek részt. Minden csapat a saját maga által választott projektet valósíthatta meg a mentorok szakmai támogatásával.
A műhelyben dolgozó csapatoknak van egy főmentoruk, akivel a projekt indulásakor felvették a kapcsolatot, egyeztették az együttműködés módját. Ez a főmentor a mentorprogramhoz kapcsolódóan az elsődleges kapcsolattartó. A választott témakör kapcsán szakmai műhelymunkára volt lehetőség. A kidolgozás ideje alatt 3 workshopot terveztünk, amelyeken a csapatok bemutatták a munkáikat egymásnak, illetve egyeztettek a mentorokkal.
A végleges munkák bemutatása szakmai és nem szakmai közönség előtt, a Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyről döntőjének idején és helyszínén kerül sor.

Az ISZE-ről

Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete elsődleges céljai
Az informatika számítástechnika oktatása. Az informatika-számítástechnika oktatás szakmai fejlesztése, ehhez kapcsolódó tudományos tevékenység és kutatás. Az informatikai kultúra terjesztése. A szakma és az oktatók érdekvédelme. Az oktatási intézmények közötti tájékoztatás elősegítése. Az oktatás és gazdasági szféra közötti tájékoztatás elősegítése. A szakterületen dolgozó szakemberek tájékoztatása és tapasztalatainak cseréje. Bonis Bona Díjas Kiváló Tehetséggondozó Szervezet.
www.isze.hu

A Földes Ferenc Gimnáziumról

Tehetséggondozós középiskolánk diákjai minden évben sikeresen szerepelnek az országos és nemzetközi tanulmányi versenyeken.
ffg.hu

FIRST LEGO LEAGUE 2024 nemzeti döntő eredménye

Padlógázzal előre! (FIRST LEGO LEAGUE)

Sziasztok! 

Pusztai Zsombor vagyok a 10.B osztályból. Mint ahogy már hallhattátok, csapatunk az S-Team továbbjutott a FirstLego League országos fordulójából első próbálkozásra. Most elmesélem, hogy tudtuk ezt szűk 4 hónap alatt elérni: 

Októberben Takács Pedagógus keresett embereket egy ,,Legó programozó szakkörre”. Osztálytársammal, egyben jó barátommal Misivel úgy gondoltuk, hogy kihasználjuk a lehetőséget és elmegyünk. Mivel az első alkalommal hárman jelentünk meg: Misi és Pocsay Bence és én, az első hetekben leginkább csapattársak keresése volt a cél. Nagy szerencsénkre novemberben csatlakozott hozzánk Vascsák Vince, régi barátom és Kovács Mátyás Tivadar. Így öten elkezdtünk járni az egyetemre készülni a versenyre. Mentoraink segítségével készítettünk egy programot, amivel robotunk 150 másodperc alatt a maximum 550 pontból 300 pontot tud hozni. Ezzel egy időben elkezdtünk gondolkodni a verseny másik részének, az innovációs projektnek a megvalósításán. Egyhangúan megegyeztünk, hogy egy kártyajátékot fogunk létrehozni híres magyar tudósok, feltatálók, technológusok, mérnökök, művészek és matematikusok arcképeivel a kártyákon. Innen ered a nevünk egyik értelmezése: S,mint Science(Tudomány), T, mint Technology(Technológia), E, mint Engineering(Mérnökség), A, mint Art(Művészet) és M, mint Matematika.

Ez lett a Géniusz kártya. A másik értelmezése a Földes-Team lerövidítése. Elkészítettük a prezentációt, nyomtattunk 5 példányt a kártyából és felkészítettük magunkat a februári regionális fordulóra. Sajnos én a verseny előtt lebetegedtem és nem tudtam részt venni rajta, de ez nem volt akadálya annak, hogy a robotunk felülmúlja az elvárt pontmennyiséget, így maximum 305 pontot szerezve továbbjutottunk az országos versenyre, amit ebben az évben Szigetszentmiklóson tartottak. Gyorsan el is kezdtük a robotprogram fejlesztését, mivel az országos verseny nem több, mint 3 héttel később került megrendezésre a regionális versenytől számítva. Az új programmal a robot akár 530 pontot is képes volt szerezni. Közben elkezdtük a kártyánk népszerűsítését a tanáraink és diáktársaink között, majd a kapott visszajelzések alapján a kártya továbbfejlesztését. Megtanultuk a robot indítási pozícióit és kellékeinek az elhelyezését, kinyomtattuk az újfajta kártyát 4 példányban és felosztottuk a prezentáció szövegét egymás között. Ennélfogva: nem volt ok az aggodalomra. Február 24-én készen álltunk a versenyre. A célunk a stabil 410 pont elérése volt. Nem kellett sokat várni és ezt a határt megléptük, mivel már az első kör 450 ponttal zárult és a 16 csapatból az élre kerültünk. A második kör egy szerencsétlen indítás végett csak 390 ponttal zárult, de még mindig az élen voltunk és készültünk a mindent eldöntő harmadik menetre. Mindent beleadtunk és ennek meg is lett az eredménye: 485 pontot szereztünk! 

Bekerültünk az elődöntőbe elsőként 55 pontos előnnyel a másodikhoz képest. Először a negyedik legjobb csapat ellen játszottunk, akiket 450 pont begyűjtésével le is győztünk. 

Elérkeztünk a döntőbe. A Budapesti ,,Blokkolók” nevű csapat volt az ellenfél. Két játszmás volt a döntő. Az első játszmában 460 pontot szereztünk, ezzel 60 pontos előnyt szereztünk az ellenféllel szemben. A második játszma pontos eredményét nem tudjuk, de 440 pontra saccoltuk, ezzel összesen 900 pontot szerezve bíztunk a győzelemben. A prezentációnk a kártyáról elnyerte a zsűri tetszését, így ott is bejutottunk a 3 legjobb közé, ami azt jelentette, hogy elő kellett adnunk a nagyszínpadon minden résztvevő előtt. Az előadások után következett az eredményhirdetés. A robotverseny első helyét elhódítottuk és nagy meglepetésre a prezentációnk a második legjobb helyet érte el. Így összesítésben az öt továbbjutó csapat közül a Dobpergés…………………HARMADIK helyen végeztünk. 

És hogy ez pontosan mit jelent?
Május 31.-Június 2. -----------------------------> irány Long Beach, California!
 
XV. Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny 2023 - döntő - eredmény

XV. Dusza Árpád programozói emlékverseny 2023 - döntő - eredmény

2023. március 11. szombat
 
Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny idén is megrendezésre kerül. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában méri össze tudását.
"A döntőbe jutó csapatok a regionális fordulóban beadott munkájukat a döntő előtt kijavíthatják, átdolgozhatják. Ezt kell bemutatniuk az országos döntőn egy 15 perces prezentáció keretében a zsűrinek és a többi versenyzőnek a versenybizottság által előre megadott szempontrendszer alapján. A döntőn programozási feladatot már nem kell megoldaniuk a csapatoknak. A bemutatón a jelenlévő vendégek, pl. a felkészítő tanárok is részt vehetnek. Elvárjuk az elkészült pályamunkák színvonalas bemutatását mind felhasználói, mind szoftverfejlesztői szempontból." 
A verseny meghirdetője: Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (www.isze.hu)
 
Jó hangulatban, sikeresen mutatta be a 10 csapat munkájukat, amely a regionális fordulóban elkezdett éttermi asztalfoglalás továbbfejlesztése és termékké alakítása volt. 

A zsűri értékelése mellett különdíjként többek között a Dusza-család felajánlását vehették át a legjobban teljesítők.

Iskolánk nevében köszönjük az ISZE szervezését, támogatását, a résztvevőknek a munkájukat és reméljük, találkozunk jövőre is!

A végeredmény

Gratulálunk!

További információk és a feladat:
https://isze.hu/dusza-arpad-orszagos-programozoi-emlekverseny/

A Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyről

Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny idén is megrendezésre kerül. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában méri össze tudását.
2022-től "a döntőbe jutó csapatok a regionális fordulóban beadott munkájukat a döntő előtt kijavíthatják, átdolgozhatják. Ezt kell bemutatniuk az országos döntőn egy 15 perces prezentáció keretében a zsűrinek és a többi versenyzőnek a versenybizottság által előre megadott szempontrendszer alapján. A döntőn programozási feladatot már nem kell megoldaniuk a csapatoknak. A bemutatón a jelenlévő vendégek, pl. a felkészítő tanárok is részt vehetnek. Elvárjuk az elkészült pályamunkák színvonalas bemutatását mind felhasználói, mind szoftverfejlesztői szempontból."

Dusza verseny - ISZE

A Dusza-műhelyről

A Dusza Árpád Országos Programozó Emlékverseny egy igen színvonalas, népszerű programozói csapatverseny. 2008. óta szervezzük meg, azóta kibővítettük a web-programozás és mobilprogramozás kategóriákkal.
A verseny tapasztalatai alapján felmerült, hogy jó lenne több segítséget adni a versenyzőknek a csapatmunkára történő felkészülésben, és a projektek hatékony megvalósításában.
A Dusza Árpád verseny korábbi eredményes versenyzői, akik már fiatal informatikusok vállalkoztak arra, hogy mentorként segítenék ebben a legelkötelezettebb középiskolásokat.
Ennek alapján 2019 szeptemberétől a programozói versenyhez kapcsolódóan meghirdettük a Dusza-műhely programot. A műhely programra a versenyen részvételtől függetlenül is lehetett jelentkezni.
A műhelyben legalább 3 fős (max. 5 fős) csapatok vehettek részt. Minden csapat a saját maga által választott projektet valósíthatta meg a mentorok szakmai támogatásával.
A műhelyben dolgozó csapatoknak van egy főmentoruk, akivel a projekt indulásakor felvették a kapcsolatot, egyeztették az együttműködés módját. Ez a főmentor a mentorprogramhoz kapcsolódóan az elsődleges kapcsolattartó. A választott témakör kapcsán szakmai műhelymunkára volt lehetőség. A kidolgozás ideje alatt 3 workshopot terveztünk, amelyeken a csapatok bemutatták a munkáikat egymásnak, illetve egyeztettek a mentorokkal.
A végleges munkák bemutatása szakmai és nem szakmai közönség előtt, a Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyről döntőjének idején és helyszínén kerül sor.

Az ISZE-ről

Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete elsődleges céljai
Az informatika számítástechnika oktatása. Az informatika-számítástechnika oktatás szakmai fejlesztése, ehhez kapcsolódó tudományos tevékenység és kutatás. Az informatikai kultúra terjesztése. A szakma és az oktatók érdekvédelme. Az oktatási intézmények közötti tájékoztatás elősegítése. Az oktatás és gazdasági szféra közötti tájékoztatás elősegítése. A szakterületen dolgozó szakemberek tájékoztatása és tapasztalatainak cseréje. Bonis Bona Díjas Kiváló Tehetséggondozó Szervezet.
www.isze.hu

A Földes Ferenc Gimnáziumról

Tehetséggondozós középiskolánk diákjai minden évben sikeresen szerepelnek az országos és nemzetközi tanulmányi versenyeken.
ffg.hu

Informatikai eredmények a 2020/21-es tanévben

A 2020/21-es tanév (is) szép eredményeket hozott a Földes Ferenc Gimnázium számára informatikából. A pandémia ellenére az országos versenyeken diákjaink szépen szerepeltek.

Bővebben...

XIV. Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny 2022 - döntő - eredmény

XIII. Dusza Árpád programozói emlékverseny 2022 - döntő - eredmény

2022. február 19. szombat (Online)
 
Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny idén is megrendezésre kerül. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában méri össze tudását.
"A döntőbe jutó csapatok a regionális fordulóban beadott munkájukat a döntő előtt kijavíthatják, átdolgozhatják. Ezt kell bemutatniuk az országos döntőn egy 15 perces prezentáció keretében a zsűrinek és a többi versenyzőnek a versenybizottság által előre megadott szempontrendszer alapján. A döntőn programozási feladatot már nem kell megoldaniuk a csapatoknak. A bemutatón a jelenlévő vendégek, pl. a felkészítő tanárok is részt vehetnek. Elvárjuk az elkészült pályamunkák színvonalas bemutatását mind felhasználói, mind szoftverfejlesztői szempontból." 
A verseny meghirdetője: Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (www.isze.hu)
 
Jó hangulatban, sikeresen mutatta be a 10 csapat munkájukat, amely a regionális fordulóban elkezdett Pop-It játék továbbfejlesztése és termékké alakítása volt. 

A zsűri értékelése mellett különdíjként többek között a Dusza-család felajánlását vehették át a legjobban teljesítők.

Iskolánk nevében köszönjük az ISZE szervezését, támogatását, a résztvevőknek a munkájukat és reméljük, találkozunk jövőre is!

A végeredmény

Gratulálunk!

További információk és a feladat:
https://isze.hu/dusza-arpad-orszagos-programozoi-emlekverseny/

A Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyről

Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny idén is megrendezésre kerül. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában méri össze tudását.
2022-től "a döntőbe jutó csapatok a regionális fordulóban beadott munkájukat a döntő előtt kijavíthatják, átdolgozhatják. Ezt kell bemutatniuk az országos döntőn egy 15 perces prezentáció keretében a zsűrinek és a többi versenyzőnek a versenybizottság által előre megadott szempontrendszer alapján. A döntőn programozási feladatot már nem kell megoldaniuk a csapatoknak. A bemutatón a jelenlévő vendégek, pl. a felkészítő tanárok is részt vehetnek. Elvárjuk az elkészült pályamunkák színvonalas bemutatását mind felhasználói, mind szoftverfejlesztői szempontból."

http://www.isze.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=75&Itemid=86

A Dusza-műhelyről

A Dusza Árpád Országos Programozó Emlékverseny egy igen színvonalas, népszerű programozói csapatverseny. 2008. óta szervezzük meg, azóta kibővítettük a web-programozás és mobilprogramozás kategóriákkal.
A verseny tapasztalatai alapján felmerült, hogy jó lenne több segítséget adni a versenyzőknek a csapatmunkára történő felkészülésben, és a projektek hatékony megvalósításában.
A Dusza Árpád verseny korábbi eredményes versenyzői, akik már fiatal informatikusok vállalkoztak arra, hogy mentorként segítenék ebben a legelkötelezettebb középiskolásokat.
Ennek alapján 2019 szeptemberétől a programozói versenyhez kapcsolódóan meghirdettük a Dusza-műhely programot. A műhely programra a versenyen részvételtől függetlenül is lehetett jelentkezni.
A műhelyben legalább 3 fős (max. 5 fős) csapatok vehettek részt. Minden csapat a saját maga által választott projektet valósíthatta meg a mentorok szakmai támogatásával.
A műhelyben dolgozó csapatoknak van egy főmentoruk, akivel a projekt indulásakor felvették a kapcsolatot, egyeztették az együttműködés módját. Ez a főmentor a mentorprogramhoz kapcsolódóan az elsődleges kapcsolattartó. A választott témakör kapcsán szakmai műhelymunkára volt lehetőség. A kidolgozás ideje alatt 3 workshopot terveztünk, amelyeken a csapatok bemutatták a munkáikat egymásnak, illetve egyeztettek a mentorokkal.
A végleges munkák bemutatása szakmai és nem szakmai közönség előtt, a Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyről döntőjének idején és helyszínén kerül sor.

Az ISZE-ről

Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete elsődleges céljai
Az informatika számítástechnika oktatása. Az informatika-számítástechnika oktatás szakmai fejlesztése, ehhez kapcsolódó tudományos tevékenység és kutatás. Az informatikai kultúra terjesztése. A szakma és az oktatók érdekvédelme. Az oktatási intézmények közötti tájékoztatás elősegítése. Az oktatás és gazdasági szféra közötti tájékoztatás elősegítése. A szakterületen dolgozó szakemberek tájékoztatása és tapasztalatainak cseréje. Bonis Bona Díjas Kiváló Tehetséggondozó Szervezet.
www.isze.hu

A Földes Ferenc Gimnáziumról

Tehetséggondozós középiskolánk diákjai minden évben sikeresen szerepelnek az országos és nemzetközi tanulmányi versenyeken.
www.ffg.hu

XII. Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny 2020 - döntő - eredmény

V. Dusza Árpád programozói emlékverseny 2015 - döntő - eredmény

2020. február 22. szombat

"Egy komplex feladatot kell megoldani a versenyző csapat által választott feladatmegosztással. Az elkészített programhoz rövid, összefoglaló fejlesztői dokumentációt kell készíteni a verseny kezdetén megadott sablon alapján. Az elkészült munkákat a csapatok a döntő második részében 10-15 percben bemutatják. A programok bemutatását a döntő előtt ismertetett szempontok szerint értékeljük."
 
A verseny meghirdetője: Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (www.isze.hu)
 
Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny ötödik éve kerül megrendezésre. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában mérte össze tudását.

Jó hangulatban, sikeresen vette a 10 csapat a délelőtti 4 órás megmérettetést, ahol a magyarországi amerikai foci liga adatainak elemzését kellett elkészíteni. Ebéd után az elkészült "termékek" személyes bemutatása következett.

A zsűri komplex értékelése mellett különdíjként többek között a Dusza-család felajánlását vehették át a legjobban teljesítők.

Iskolánk nevében köszönjük az ISZE szervezését, támogatását, a résztvevőknek a munkájukat és reméljük, találkozunk jövőre is!

Ebben az évben először támogatta a verseny szellemiségét a szintén Dusza Árpádról elnevezett Mentorműhely, amelyet a korábbi versenyek részvevői, ma már vállalatoknál dolgozó programozók segítettek. A középiskolás csapatok az egy éves fejlesztések eredményeit bemutatón ismertették a kísérőtanárokkal, zsűrivel, és a versenyzőkkel. Moderálta: Marhefka István az 1997-es Fokvárosi IOI (nemzetközi informatikai diákolimpia) ezüstérmes versenyzője, a Mentorműhely vezetője

A végeredmény

Gratulálunk!

További információk és a feladat:
https://isze.hu/dusza-arpad-orszagos-programozoi-emlekverseny/

Bővebben...

XII. Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny

Döntő - 2020. február 22. Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc

Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny idén is megrendezésre kerül. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában méri össze tudását.

"Egy komplex feladatot kell megoldani a versenyző csapat által választott feladatmegosztással. Az elkészített programhoz rövid, összefoglaló fejlesztői dokumentációt kell készíteni a verseny kezdetén megadott sablon alapján. Az elkészült munkákat a csapatok a döntő második részében 10-15 percben bemutatják. A programok bemutatását a döntő előtt ismertetett szempontok szerint értékeljük."

A verseny ideje alatt szeretettel várunk minden érdeklődöt a következő előadásokra:

09.00     Dusza-Mentorműhely munkáinak bemutatója
Kaposvári, Dunakeszi, Szombathelyi, Budapesti csapatok és mentoraik
Moderálja: Marhefka István az 1997-es Fokvárosi IOI ezüstérmes versenyzője a Mentorműhely vezetője

11.00     Szakmai beszélgetés

A verseny meghirdetője: Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (www.isze.hu)

A Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyről

Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny idén is megrendezésre kerül. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában méri össze tudását.
"Egy komplex feladatot kell megoldani a versenyző csapat által választott feladatmegosztással. Az elkészített programhoz rövid, összefoglaló fejlesztői dokumentációt kell készíteni a verseny kezdetén megadott sablon alapján. Az elkészült munkákat a csapatok a döntő második részében 10-15 percben bemutatják. A programok bemutatását a döntő előtt ismertetett szempontok szerint értékelik."
http://www.isze.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=75&Itemid=86 

A Dusza-műhelyről

A Dusza Árpád Országos Programozó Emlékverseny egy igen színvonalas, népszerű programozói csapatverseny. 2008. óta szervezzük meg, azóta kibővítettük a web-programozás és mobilprogramozás kategóriákkal.
A verseny tapasztalatai alapján felmerült, hogy jó lenne több segítséget adni a versenyzőknek a csapatmunkára történő felkészülésben, és a projektek hatékony megvalósításában.
A Dusza Árpád verseny korábbi eredményes versenyzői, akik már fiatal informatikusok vállalkoztak arra, hogy mentorként segítenék ebben a legelkötelezettebb középiskolásokat.
Ennek alapján 2019 szeptemberétől a programozói versenyhez kapcsolódóan meghirdettük a Dusza-műhely programot. A műhely programra a versenyen részvételtől függetlenül is lehetett jelentkezni.
A műhelyben legalább 3 fős (max. 5 fős) csapatok vehettek részt. Minden csapat a saját maga által választott projektet valósíthatta meg a mentorok szakmai támogatásával.
A műhelyben dolgozó csapatoknak van egy főmentoruk, akivel a projekt indulásakor felvették a kapcsolatot, egyeztették az együttműködés módját. Ez a főmentor a mentorprogramhoz kapcsolódóan az elsődleges kapcsolattartó. A választott témakör kapcsán szakmai műhelymunkára volt lehetőség. A kidolgozás ideje alatt 3 workshopot terveztünk, amelyeken a csapatok bemutatták a munkáikat egymásnak, illetve egyeztettek a mentorokkal.
A végleges munkák bemutatása szakmai és nem szakmai közönség előtt, a Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyről döntőjének idején és helyszínén kerül sor.

Az ISZE-ről

Az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete elsődleges céljai
Az informatika számítástechnika oktatása. Az informatika-számítástechnika oktatás szakmai fejlesztése, ehhez kapcsolódó tudományos tevékenység és kutatás. Az informatikai kultúra terjesztése. A szakma és az oktatók érdekvédelme. Az oktatási intézmények közötti tájékoztatás elősegítése. Az oktatás és gazdasági szféra közötti tájékoztatás elősegítése. A szakterületen dolgozó szakemberek tájékoztatása és tapasztalatainak cseréje. Bonis Bona Díjas Kiváló Tehetséggondozó Szervezet.
www.isze.hu  

A Földes Ferenc Gimnáziumról

Tehetséggondozós középiskolánk diákjai minden évben sikeresen szerepelnek az országos és nemzetközi tanulmányi versenyeken.
www.ffg.hu 

XI. Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny 2019 - döntő - eredmény

V. Dusza Árpád programozói emlékverseny 2015 - döntő - eredmény

2019. február 23. szombat

"Egy komplex feladatot kell megoldani a versenyző csapat által választott feladatmegosztással. Az elkészített programhoz rövid, összefoglaló fejlesztői dokumentációt kell készíteni a verseny kezdetén megadott sablon alapján. Az elkészült munkákat a csapatok a döntő második részében 10-15 percben bemutatják. A programok bemutatását a döntő előtt ismertetett szempontok szerint értékeljük."
 
A verseny meghirdetője: Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (www.isze.hu)
 
Dusza Árpád, - iskolánk volt informatika tanára - tiszteletére rendezett emlékverseny ötödik éve kerül megrendezésre. Az országos selejtezők után a döntőben 10, egyenként 3 fős csapat 2 kategóriában mérte össze tudását.

Jó hangulatban, sikeresen vette a 10 csapat a délelőtti 4 órás megmérettetést, ahol egy labiritnus játékot kellett elkészíteni. Ebéd után az elkészült "termékek" személyes bemutatása következett.

A zsűri komplex értékelése mellett különdíjként többek között a Dusza-család felajánlását vehették át a legjobban teljesítők.

Iskolánk nevében köszönjük az ISZE szervezését, támogatását, a résztvevőknek a munkájukat és reméljük, találkozunk jövőre is!

A végeredmény

Gratulálunk!

További információk és a feladat:
https://isze.hu/dusza-arpad-orszagos-programozoi-emlekverseny/

Elhangzott előadások

  • Fülöp Márta Marianna, az ISZE elnöke, tehetségszakértő: Középiskolások szocio-emocionális fejlesztése a sikeresebb továbbtanulásért
  • Marhefka István, agile coach, software architect,T-shaped Software Kft., Dusza Árpád tanítványa: Modern szoftverfejlesztés az iskolákban
  • Englert Ervin, középiskolai informatikatanár: A Git használata a műhelymunkában és versenyen
  • Szakmai fórum (ISZE Tehetségsegítő Tanács beszámoló)

A versenyre meghívottak névsora

ACER CloudProfessor

Iskolánk az AcerShop.hu jóvoltából két CloudProfessor és GIGO csomaggal lett gazdagabb, amit informatika programozó szakkörön nyúztunk.

Alkategóriák

Aktuális eredmények

  • AJTP Angol nyelvi verseny Pápa

    országos fordulóba jutott

    Hajdu Gábor (11.E)

    Felkészítő: Szalontainé Batta Barbara

  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny

    regionális döntőbe jutott

    Fazekas Máté András (9.C)

    Felkészítő: Kovács Benedek

  • Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaverseny

    regionális döntőbe jutott

    Malinkó Dioméd (10.B)

    Felkészítő: Biró István

  • Fizika - Athletica Galactica

    országos 21. helyen végzett

    Bódi Áron Csanád (11.C)

    Felkészítő: Biró István

  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 14. helyen végzett

    Szabó Péter (8.B)

    Felkészítők: Grallert Krisztina, Dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 13. helyen végzett

    Bahor Norbert Ákos (7.B)

    Felkészítők: Csetneki Csilla, dr. Győry Ákos, dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 10. helyen végzett

    Kecskés Katalin (8.B)

    Felkészítők: dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó, Tóth Tibor

  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 6. helyen végzett

    Leitner-Takács Bende (8.B)

    Felkészítők: Grallert Krisztina, Dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny

    megyei 3. helyen végzett

    Fazekas Dávid (8.B)

    Felkészítők: dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó, Tóth Tibor

  • MATEGYE Megyei Matematikaverseny

    megyei 6. helyen végzett

    Szilágyi Balázs (10.B)

    Felkészítők: Csendi Balázs, dr. Szabadfalviné Kormányos Anikó

Gratulálunk!